CIO-k útmutatója: hogyan csökkenthetők az IT projektek költségei minőségromlás nélkül

Bevezetés

Aki valaha ült költségvetési tárgyaláson CIO-ként, pontosan tudja, milyen érzés, amikor a vezérigazgató egyetlen kérdése a levegőben marad: „Biztosan ekkora összeget kell költenünk tesztelésre?” A teremben egyszerre van jelen a spórolás kényszere és a bukástól való félelem. A rövid távú megtakarítás csábító, de mindenki érzi, hogy egy rossz döntés hónapokkal később sokszoros árat követelhet. A feladat nem az, hogy letépjük a tesztelésről a „költség” címkét, hanem hogy megmutassuk, hogyan válik befektetéssé.

Miért nem luxus a minőség?

Egy 500 millió forintos ERP projekt esetében a tesztelés tipikusan a büdzsé 20 százalékát, nagyjából 100 millió forintot tesz ki. Nagy kockázatú, szabályozott területek (pl. pénzügy, gyógyszeripar) ennél többet, akár 30-40%-ot is. Ha ezt az összeget elvesszük, a hibák nem tűnnek el – egyszerűen csak később, drágábban jönnek elő. Az iparági példák szerint tesztelés nélkül a produkcióba kerülő problémák száma könnyen százötven fölé nő, javításuk átlagosan kétmillió forintot emészt fel, és még a leállásokból fakadó károk is hozzáadnak ötvenmillió forintot. Egyetlen év alatt így 650 millió forintra hízik a projekt, míg a profi teszteléssel 535 milliónál megállt volna. A különbség 115 millió forint – ez a pénz a tesztelési soron „tűnt el”, miközben valójában ott kezdett el megtérülni.

Automatizálni, de okosan

A nagy ugrást az automatizálás hozza. Vegyünk egy vállalatot, ahol ezernél is több regressziós teszt fut heti rendszerességgel; manuálisan ez nagyjából 1.000 × 0,5 óra × 52 hét = 26.000 munkaóra, ami mintegy 208 millió forintot jelent évente. Ha felépítünk egy jól karbantartott automatizált keretrendszert, az első évben 50 millió forint fejlesztési és 30 millió forint karbantartási költséggel számolhatunk, a futtatás további 5 milliót visz el. A végösszeg 85 millió forint, vagyis 123 millió marad a kasszában – 59 százalékkal olcsóbban kapjuk meg ugyanazt a minőséget, ráadásul gyorsabb visszajelzéssel.

Az automatizálás arányát érdemes a jól ismert piramis szerint kialakítani: a tesztek nagyjából hetven százaléka legyen unit szintű, húsz százaléka integrációs, és mindössze tíz százaléka a drága, de elengedhetetlen végponttól végpontig tartó forgatókönyv. Így nem csak a költség csökken, hanem a csapat is naprakész marad.

A kockázat mutatja az irányt

A költségcsökkentés nem azt jelenti, hogy mindent ugyanannyira vizsgálunk. A kockázatalapú tesztelés lényege, hogy minden funkciót az üzleti hatás és a hibalehetőség szorzatával értékelünk. A legkritikusabb területeken százszázalékos lefedettséget célzunk, a közepes kockázatúaknál nyolcvan, majd hatvan és negyven százalékra csökkentjük a fókuszt, a kevésbé fontosaknál pedig húsz százalék is elég. Így a tesztidő oda kerül, ahol a legnagyobb a tét: a bevételt termelő modulokra, az ügyfelek által érintett felületekre és a megfelelési követelményekre.

A tesztelés helye az agilis világban

Ma már nem engedhetjük meg magunknak, hogy a tesztelés csak a projekt végén jelenjen meg. A „shift-left” szemlélet azt jelenti, hogy a követelmények megfogalmazásától kezdve ott ül a tesztelő is, közösen írja a felhasználói elfogadási feltételeket, és a fejlesztőkkel együtt tervezi meg a tesztstratégiát. Egy jól felépített sprint-ciklusban az első két iterációban az alapfunkciók kerülnek fókuszba, a harmadik és negyedik sprint az integrációról és a kritikus üzleti folyamatokról szól, az ötödik-hatodik a teljes rendszer működését vizsgálja terhelés alatt, míg az utolsó körök az elfogadási és éles környezet előtti ellenőrzéseket hozzák. Ezzel egyidejűleg épül ki a folyamatos tesztelés a CI/CD csőben: minden commitot unit tesztek, integrációs ellenőrzések és biztonsági szkennelések kísérnek, a staging környezetben pedig automatikusan futnak a végponttól végpontig történő vizsgálatok.

Technológiai eszközök a megtakarítás mögött

A felhőalapú tesztlaborok és a szolgáltatásvirtualizáció egyre több CIO kedvenc eszköze. Egy on-premise tesztkörnyezet hároméves teljes tulajdonlási költsége (TCO) könnyen elérheti a 235 millió forintot. Ez az összeg nemcsak a drága szerverek és szoftverlicencek beszerzését foglalja magában, hanem a kevésbé látható, de jelentős tételeket is: az éves karbantartási és támogatási díjakat, az üzemeltetői csapat bérköltségét, valamint a szerverek folyamatos áram- és hűtési igényét. Ezzel szemben egy felhős megoldás 145 millióból megáll. A különbség kilencvenmillió forint, amit jobb helyre is költhetünk. Hasonló a helyzet a szolgáltatásvirtualizációval: ha egy kritikus érintkezési pontot virtuális szolgáltatással szimulálunk, a külső rendszerek hozzáférési díjai, karbantartási terhei és koordinációs költségei helyett éves szinten akár huszonötmillió forintot spórolhatunk.

A mesterséges intelligencia sem sci-fi többé. Az önjavító tesztszkriptek automatikusan frissítik a lokátorokat, a prediktív elemzés pedig előre jelzi, hol várható defekt. Így nem a karbantartással telnek a napok, hanem az értékes vizsgálatokkal.

Erőforrás-stratégia: belső tudás, külső kapacitás

A költségoptimalizálás része az is, hogy tudjuk, mit tartunk házon belül, és mit adunk ki. A stratégia, az üzletileg kritikus funkciók és a tudásmenedzsment maradjon a saját csapatnál, a csúcsidőszakokban szükséges plusz kapacitást, a regressziós automatizálást vagy a speciális szerepeket (például teljesítmény- vagy biztonsági tesztelést) bátran bevonhatjuk külső partnerként. Így a csapat nem ég ki, a költségek pedig projektszinten tervezhetővé válnak.

A földrajzi modell kiválasztása is fontos. A közeli országokba történő kiszervezés (nearshore) előnye, hogy a partnerrel jellemzően egy időzónában dolgozunk, ami megkönnyíti a kommunikációt, és a GDPR-megfelelőség is egyszerűbb, míg az offshore (távoli országban működő) csapatok akár ötven-hatvan százalékkal alacsonyabb óradíjjal is rendelkeznek, és non-stop kapacitást kínálnak. A döntésnél mérlegelni kell, hol nagyobb a megtakarítás és mekkora a koordinációs teher.

Mérni kell, különben csak érzés marad

A menedzsment meggyőzéséhez objektív adatok kellenek. A költség per lefuttatott teszteset, a hibánkénti költség, a megelőzött defektekből származó megtakarítás vagy az automatizálás lefedettsége mind beszédes mutató. Ugyanez igaz a minőségre: a defektek produkcióba jutási aránya, a javítás ideje vagy az ügyfél-elégedettségi pontszám mind olyan jelzőfényt jelent, amely korán villogni kezd, ha a megtakarítás túl messzire ment.

Ezeket a számokat érdemes egy vezetői dashboardon gyűjteni, ahol együtt látszik a havi tesztelési költség, az automatizálási előrehaladás, a minőségi mutatók és a csapat kihasználtsága. Így a döntéshozók nem érzések, hanem tények alapján vitatkoznak.

Lépésről lépésre: a költségoptimalizálás ütemterve

Az első szakasz egy három hónapos helyzetértékelés: felmérjük, mire mennyit költünk, milyen az érettségünk, hol vannak eszköz- és tudáshiányok. Ezután jöhetnek a gyors nyereségek – a duplikált tesztesetek kivezetése, az alap automatizálás, a folyamatok standardizálása, a szerszámkészlet konszolidációja. A következő egy évben indulhatnak a nagyobb kezdeményezések: fejlett automatizált keretrendszerek, felhőbe költözés, kiszervezett partnerek bevonása, AI-eszközök pilotja. Onnantól a feladat a folyamatos finomhangolás: negyedéves költség-haszon elemzések, technológiai stack frissítések, a csapat rendszeres továbbképzése.

Kockázat nélkül nincs megtakarítás

A költségcsökkentés csak akkor tartható, ha közben nem engedjük el a minőségi kapukat. Bizonyos ellenőrzéseket nem lehet kikapcsolni: a biztonsági teszteknek, a teljesítmény-benchmarkoknak, a szabályozási ellenőrzéseknek és az ügyfélút kulcslépéseinek minden release előtt zöldet kell adniuk. Érdemes előre végig gondolni, milyen kockázatokkal járhat a túl agresszív automatizálás, a vendorfüggőség vagy épp a csapatmorál megingása, és mindenre stratégiát készíteni. A siker végső soron azon múlik, hogy a változás kommunikációja átlátható-e, kapnak-e képzést az érintettek, és van-e világos szerepük az új működésben.

Konklúzió

A tesztelésen spórolni könnyű – amíg be nem üt az első súlyos incidens. A költségek okos csökkentése viszont sokkal többet jelent holmi sorfarigcálásnál: technológiát, módszertant, erőforrás-stratégiát és folyamatos mérést. Ha mind a négy pillér stabil, a tesztelési költség akár negyven százalékkal is visszavágható, miközben ötven-hatvan százalékkal kevesebb hiba jut át a produkcióba, a piacra kerülés ideje harmadával rövidül, és nő az ügyfelek elégedettsége. A CIO feladata nem az, hogy a minőség ellenében harcoljon, hanem hogy bebizonyítsa: a minőség a legjobb befektetés a vállalat jövőjébe.

Megosztás

Kérsz értesítést a legújabb cikkekről?

Kapcsolódó cikkek

A szoftvertesztelés szerepe a digitális transzformáció sikerében

Bevezető A digitális transzformáció olyan, mint egy felújítás, amelyet úgy kell végigcsinálnunk, hogy közben a házban lakunk. A vállalat minden nap szolgáltat, számláz, kapcsolatot tart az ügyfelekkel, miközben a háttérben lecseréljük a rendszereket, átírjuk a folyamatokat és új kultúrát építünk. Ebben a feszített helyzetben a szoftvertesztelés nem csupán ellenőrző pont, hanem az egész átalakulás biztonsági

Scroll to Top
Passed
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak. Adatkezelési tájékoztató